2. Ukwon~

Ukwon 

Setph nem ismert meg. Felhúztam. Arcunk elég közel került.. Nagyot nyeltem.Megismert. És zavarba jött..Szeme vörös volt. Megsimogattam az arcát.
 -Minden rendben van? -Aggódva figyeltem reakcióját.
- Kwonie?? Én...én...-szipogott. 
Magamhoz öleltem. - Mi történt? Baj..?
 -Nem én csak...csak kijöttem levegőzni...- hagyta abba, majd vett egy nagy levegőt és átölelt.
-Annyira hiányoztál!!-suttogta a fülembe.Átkaroltam.
 - Ezért nem sírtál volna ennyire... Mi történt?- Továbbra is öleltem
- Meg fogsz fázni!!
 -Nem számít...most itt vagy és ez a lényeg.Mesélj valamit!-terelte el a szót.
 Szomorúan hallgattam. 
 - Steph.. Mond el mi történt... Gyere fel hozzám. Átfagytál.
-Én annyira sajnálom...én...én nem akarok erről beszélni...nem tudok...-gördült le néhány könnycsepp az arcán.Elszomorodtam. Nem mondja el...
-Menjünk..

Haza értünk. 
- Steph...Jó lenne ha lezuhanyoznál. átfagytál. Veszek elő neked ruhát. Elmosolyodtam. 
 -Igen az jól esne.....köszönöm.Szép a lakásod.-mosolyodott el halványan. Elvigyorodtam.
 -Első ajtó jobbra.
Jól esett újra látni... Olyan szép... Csak.. nem mondja el mi baja.
.- Elgondolkodva szedtem elő a ruhákat. Csendesen vártam a fürdő előtt. A ruhával a kezemben.Hirtelen kinyílt az ajtó és majdnem arcon csapott. Ekkor kijött rajta Steph egy szál törölközőben. Levegőt is alig kaptam. Sőt, kereken egy percre elfelejtettem mire való a tüdőm. -Itt..a...ruha... 
A kezébe nyomtam és vörös fejjel sétáltam a szobába.Pár perc múlva az én ruháimba öltözött Steph jött ki a fürdő ajtaján....nem tudtam hogy mit mondjak azok után ami az előbb történt.Csak... Néztem. Lefagytam. Vártam, hogy ő szólaljon meg.-Köszi a ruhákat...én ígérem holnapra összeszedem magam és már itt se leszek csak tudod...-kezdett arca eltorzulni...nem akartam hogy megint sírjon.Odaléptem és átöleltem. 
- Kérlek.. Ne..
Erősen szorítottam.Tétovázva, de visszaölelt...majd hirtelen kibontakozott ölelésemből és elfordult...mikor visszanézett rám szemei pirosak voltak. -Kérlek.. Ne.. ...Aludj.. Jobb lesz.
 -Igazad van-mosolyodott el alig láthatóan. 
-Hol tudnék aludni?-nézett rám kíváncsian.
 Elpirultam. - Az ágyon..
 Megnyalta száját és féloldalas mosolyra húzta....tetszett neki.
-Azon belül?
-Egy ágyam van, remélem nem baj. 
-Ó....majd alszok a földön... 
 - Igazán nem szeretném.. Aludj velem.-mosolyodtam el.Szájába harapott...látta, hogy nem tud arról meggyőzni hogy neki jó a földön is, ezért beadta a derekát.
-Rendben....ak..akkor veled alszom.-halkult el a mondat végére a hangja.
Ekkor rájöttem,hogy valami nagyon komoly baj van.Hozzáléptem és átkaroltam a derekát.  
- Kérlek.. Mondd el. Könyörgöm. 
A szemébe néztem. Könyörgőn.Fejét elfordította,hogy még véletlenül se tudjak a szemébe nézni.
-Kérlek most ne...én el fogom mondani...csak tudod Ő nagyon megbántott.....-csuklott el hanga a mondat végén.
-Menjünk aludni...kérlek... 
Csendben bólintottam. Úgy éreztem hosszú lesz az éjszakám.. Rossz volt így látni. Nagyon. Hátánál gyengéden tolva vezettem a szobába és betakartam.
 Nem akartam magára hagyni...így ott maradtam addig amíg el nem aludt.
 Megsimogattam a homlokát, kiléptem a szobából feltettem egy kevés teát. Miközben a tea főtt elgondolkoztam azon amit Steph mondott....Ő nagyon megbántotta...egy fiú?Talán bántotta? 
Abba maradt gondolataimban megjelenő képsor. 
Steph felsikoltott.Lefagytam végem volt. Steph sikolya a ház falait is rázta.  
Hirtelen a nevemet kiabálta.Ahogy csak tudtam a szobába futottam.Magammal szemben Stephenie olyan oldalát láttam amit még SOHA.
Félt és most csak én voltam ott neki.

Stephenie 

Álomképem megszakadt...felsikoltottam olyan hangosan,hogy abba még én is beleremegtem...megijedtem a könny mint a patak úgy kezdett el csorogni szememből.
Tudtam,hogy szükségem van valakire....
-Kwonie-kiabáltam nevét.
 A fiú mellettem termett és átölelte a vállam. 
- Mi történt? -hadarta ijedten. 
Nem válaszoltam semmit csak odabújtam hozzá...éreztem szívverését ,és ez megnyugtatott,próbáltam légzésem lelassítani, hogy igazodjon Kwonie szívveréséhez...szépen lassan lenyugodtam.
 Kwonie, felsóhajtott és a vállamat simogatta.Ha tehettem volna örökké így öleltem volna...hirtelen minden gondomat elfelejtettem és elvesztettem az irányítást agyam felett és olyat mondtam amit én sem értek.  
- Szeretlek Kwonie...
Átöleltem. Ő megmerevedett.Nem tudta,hogy mit mondjon... 
 A számhoz kaptam.
 - Kwon..Nem..úgy..értettem.
 Féltem, hisz nem akartam hamis érzelmeket táplálni felé...én Ő-t szeretem...de ő már nem szeret.
 Illetve.. Szeretem.. Csak.. mást is.. És..ő.. Lefagytam. Kwonie magához ölelt.
-Tudom...-mondta egy nagy sóhaj kiséretében.
Elengedett,megkerülte az ágyat és befeküdt a másik oldalra.
Ráfeküdtem mellkasára,hallottam szíve egyre gyorsabban ver.Talán..Szeret..Talán.
E kétségek közt hánykolódva aludtam el.