7. Why?~

Ukwon 

Miután megcsókoltam Stephet, mintha kicseréltek volna. Megbeszéltünk még néhány dolgot elhatároztuk, hogy főzőcskézni fogunk, ami a végére abból állt, hogy liszttel dobáltuk egymást és a földön fetrengtünk, így a palacsinta projectünk már az elején megbukott.

 - Szóval akkor nem eszünk palacsintát - mondtam a plafont bámulva, majd rá néztem.

  - Hát nagyon úgy néz ki - mondta mosolyogva. Felém fordult és egy puszit nyomott számra. Az nagyon fura ha ez nekem még fura? - kérdeztem csupán csak magamtól.

 – Asszem ... - kezdte el mondandóját, de a telefon csörgése félbeszakította. Felálltam és tetőtől-talpig lisztben odasétáltam a telefonhoz. Egy ismerős, de rég hallott hang szólt bele a készülékbe a másik oldalon. A legelején szinte semmit sem tudtam kivenni a zokogás miatt.. Egy régi barát a vonal túlsó felén, aki halál hírt közöl. Bármennyire állt közel hozzám az elhunyt vagy a családja, megfagyott ereimben a vér. Remegő kézzel ejtettem vissza a kagylót. 

- Meghalt...- néztem Stephre, miközben kifújtam a régóta benn tartott levegőt. Ijedten elsápadt. 

 - Ki...ki...ki halt meg? - kérdezte dadogva, miközben nyelt egyet.  Mikor látta, hogy teljesen ledöbbentem, felállt odajött hozzám és enyhén megrázott. - Kwonnie ki halt meg? - suttogta az egyszerű kérdést melyre most olyan nehéz választ adni. - Minhyuk ... Minhyuk halt meg. - mondatam még mindig a semmibe meredve. -Mikor? - küszködött könnyeivel. - Tegnap...autóbalesetben - mondtam fejemet lehajtva, nehogy meglássa kibuggyanó könnyeimet.  Kézfejemmel letöröltem az előtörő könnyeimet és megembereltem magam. Steph három másodperccel ezután zokogva borult a mellkasomnak. Minhyuk volt az egyik legjobb barátja. Hetente találkoztak mostanában is... Mindig féltékeny voltam Minhyukra, de egy kosár csapatban voltunk általánosban... Jó ember volt... Tényleg... Arcomat az ég felé emelve öleltem át Steph vállát. Miután valamennyire megnyugodott, kisírt szemeit rám emelte, de ahogy rámnézett, újra elkezdett sírni. Nem győztem simogatni hátát, hogy végre megnyugodjon.  - Figyelj Ukwon, szeretnék egy picit egyedül lenni...ugye megérted?

 - Persze menj csak - majd elengedtem és hagytam, hogy besétáljon hálószobámba.

Stephenie

 Mikor beértem Ukwon hálószobájába ledobtam magam a hatalmas ágyra. Sok minden történt ezen a napon, és ez túl sok volt nekem. Szememet a sírás miatt alig bírtam nyitva tartani, így lassan lecsuktam, és vártam, hogy elkerüljek innen egy kis időre. Mikor már majdnem sikerült elaludnom, a telefonom halkan elkezdett rezegni az ágyon. Kómás fejemet felemeltem és ránéztem az erős fénnyel világító kijelzőre. Nem lepődtem meg amikor megláttam, hogy ki hív. Biztos vele is közölték, hogy Minhyuk meghalt...talán Ő állt hozzá a legközelebb, így most el sem tudom képzelni, hogy hogyan érzi magát. Nem is gondolkodtam csak felkaptam a telefont és rányomtam a hívás fogadása gombra.

 - JiYong... jól vagy? -ez volt első és legfontosabb kérdésem.  Zihálva szólt bele a telefonba. Vagy bőgött, vagy próbálja visszafojtani könnyeit. (Vagy annak hatására kapkodja a levegőt, hogy velem beszél ámbár ilyenekre gondolni sem szabad..)

- Ha...hallottad? R...részegen..vezetett a barátja. Mellette ült...És...- hangja nem épp a megszokott nyugodtságról és viccességről árulkodott. 

- Csak azt, hogy meghalt.- az én hangom halovány. De... olyan jó volt megint hallani a hangját.

- Steph... Egy hét múlva találkozunk a temetésen..igaz?- megmerevedtem, szemeim kipattantak, én is zihálni kezdtem.

- T..találkozunk. Persze- erőltetett nevetést hallattam-, milyen kérdés ez?- kacarásztam kínosan.

- Örülök neki... MinAht nagyon megütötte a hír.. Most is itt bőg..mellettem.

MinAht megütötte Minhyuk halála?! Tényleg?! Akkor engem mennyire ütött meg, hogy a Sárkány mellett van? MÉG CSAK NEM IS VOLTAK BARÁTOK MINHYUKKAL! Remegtem. Utálom azt a nőt. Utálom. Minden létező dolognál jobban vágyom arra, hogy eltűnjön a Föld színéről.

- Vigasztald meg helyettem is.- szóltam gúnyosan a telefonba és megnyomtam a kis piros gombot. Azt éreztem, hogy szétvet a méreg és arról ne is beszéljünk, hogy a kezemben lévő telefont most simán szét tudtam volna törni. De ez most tulajdonképpen miért is érdekel engem, hogy MinAh-t vígasztalja? Hiszen én nemrég vallottam szerelmet Ukwonnak. Még mindig mérgesen, feltoltam magam az ágyon, nem érdekelve az hogy telefonomnak bármi baja eshet neki dobtam  szegény szerencsétlen falnak a készüléket. Vettem egy nagy levegőt, hogy lehiggadjak, és odasétáltam az ajtóhoz, Ukwon nem tudhatja meg, hogy beszéltem JiYonggal. Csak is az érdekelné, hogy miről beszéltünk, és miért. Kiléptem az ajtón és a nappalihoz vezető folyosón végighaladva, odaértem Ukwonhoz. Ott ült a kanapén és arcát kezébe temette, nem sírt, csak gyászolt. Csendben odalépdeltem hozzá, majd mikor odaértem lehuppantam mellé és átöleltem. -Minden rendben lesz, oké? - suttogtam neki. -Együtt átvészeljük, hisz itt leszünk egymásnak.  Ukwon arca nem változott abban sem voltam biztos, hogy hallotta amit mondtam. Isten igazából nekem kéne itt zokognom. De inkább önsajnálatba temetkezem. Egyszerre szeretném Jiyongot és Ukwont? Nem lehet...