4. Oppa You're Bad, Bad Boy~

Stephenie 

Felültem az ágyban,és úgy éreztem,hogy minden porcikám sajog.Hirtelen fejembe nyílalt a fájdalom. UKwon nem volt a házban. Már vagy még az mindegy. De nekem...El. Kell. Mennem. Nem hosszú időre.. Csak.. A... Volt közös lakásunkhoz. "Vele". A cuccaimért... Az emlékekért...
Lassan kikeltem az ágyból,ügyelve arra,hogy nehogy elessek.A földet fürkésztem.Konkrétan sötétben tapogatóztam.De persze annak a szekrénynek ott kellett lennie amit a sötétben nem vettem észre.Sikeresen neki is mentem.Fájó homlokomat tapogattam, majd az ajtót is lefejeltem, de homlokomra tapasztott kezem némileg felfogta az ütközés erejét. A kilincs megtalálása után kiléptem a szobából. Ugyan olyan sötétség, majd hirtelen felgyulladt a mozgás érzékelő lámpa.A szívbaj jött rám amikor megláttam a piros fényt mellyel a lámpa felgyulladt.Hátraugrottam.Ennek az lett a következménye,hogy neki mentem az egyik virágnak...ami igen nagy volt,és arról ne is beszéljünk hogy amikor rám borult úgy éreztem mintha csápok tapogatnának.A növény nagy levelei rám ragadtak- Mint valami polip- grimaszoltam és a virágföldet néztem.A virág amilyen hatalmas olyan nehéz volt.Megemeltem és félretoltam. Hangosan felsóhajtottam, majd lementem az ajtóhoz és gyorsan becsuktam magam után. Majd visszaszaladtam egy cipőért és egy kabátért...
A nagy sietségben,amikor kiértem észre sem vettem hogy egy befagyott pocsolyára léptem...a lábam alól eltűnt a talaj és a következő pillanatban a földön találtam magam.Vajon mikor lettem ilyen ügyetlen?-suttogtam magamnak.Lassan felálltam, a cipőmet néztem.Ha jól emlékszem "Nála" is van még egy cipőm...
Elindultam a buszmegálló felé.Szerencsémre éppen jött az a busz ami nekem kellett.Kinyílt az ajtó,én már léptem is fel az első lépcsőre amikor hallottam,hogy mögöttem csukódik az ajtó...pánikba estem... gyorsan beljebb léptem.Már azt hittem,hogy odacsuk.Az emberek akik a buszon ültek furcsállották reakciómat.Elég fura képet vághattam.De igazából legbelül is azt éreztem,hogy most semmi sincsen rendbe körülöttem.Valószínűleg átvertek, vagy én saját magam, mert mikor újra körül néztem egy gyanús nagyi méregetett csak... Felsóhajtottam. A busz mire megnyugodtam fékezett, a kapaszkodót sajnos nem sikerült elkapni.. Pech sorozat...Utolsó mentsváram egy mellettem álló fiú volt.Szerencsére még épphogy eltudtam kapni a karját nehogy a földön végezzem ISMÉT.
-Bocsánat,ne haragudj én....-aztán elhallgattam mert a fiú igen csúnyán nézett rám.Most már biztosan azt hiszik hogy megőrültem...
Lehuppantam egy székre és egész úton fel sem néztem. Mikor elértem a megfelelő megállót még száraz cipőmmel beleléptem a majd tíz centiméter mély pocsolyába.
Felsóhajtottam, halk szitkokat kántálva indultam el a még harmatos fűben a hatalmas épülethez. Ami a... volt...barátom.. és az én.. közös lakásunk.. VOLT. Mi előtt beléptem volna, ellenőriztem, hogy nincs-e senki otthon. Lekaptam szanaszét ázott csukámat, majd az ajtó elé léptem, ázott zokniban.
Elővettem zsebemből az ajtó kulcsát.Lassan emeltem kezem a zár felé.Közben ezer dolog futott át az agyamon.Egyik nap amikor jöttem haza már késő este volt.Pont ugyan ezt a mozdulatsort csináltam végig amikor valaki megölelt hátulról.Azt hittem,hogy ott halok meg annyira megijedtem.A fülemhez hajolt és azt mondta: -Csak nem megijedtél?-mondta mosolyogva...
Tudtam,hogy az emlékek amik felvillannak fájni fognak.De hogy ennyire arra nem számítottam.Vettem egy nagy levegőt és a zárba raktam a kulcsot majd elfordítottam.Beléptem a házba és elakadt a lélegzetem. Az Ő illata csapott meg az összes közös emlékünk. Áu...Minden ugyan úgy nézett ki mint amikor eljöttem.
Rendben volt minden....De vajon "Ő" is rendben van??Vajon miért is érdekel engem? Fogadni mernék őt sem érdekli mi van velem.. Hát akkor? Megráztam a fejem és elindultam fölfelé a lépcsőn. A holmimért jöttem. Nem sírni.Már az első fordulónál tartottam amikor hirtelen motoszkálást hallottam a bejárati ajtó felől.
Lépteimet felgyorsítottam és próbáltam arra összpontosítani,hogy most ne essek el a saját lábamban.Mikor felértem pont akkor nyílt ki az ajtó.Hátra sem néztem úgy szaladtam be egykori "hálószobánkba".
Körül néztem. Megláttam a kedvenc ébresztőórám... Összeszorult a szívem. Igen ilyenem van nekem... "Ő" Is használta.. Úgy tűnik. Felkaptam és a ruhás szekrénybe zárkóztam. A lépcsőn egyre közeledtek a léptek... Az Ő hangja.. És egy női hang.. A szívem ismét összeszorult. A női hang miatt, és mert az"Ő" ruhái közt voltam résnyire hagytam a szekrényajtót,hogy levegőt azért kapjak.A hangok egyre erősebbek voltak.Csukott szemmel vártam....Az ajtó neki csapódott a falnak.Kinyitottam szemeimet és kilestem az apró résen."Ő" meg egy lány jött be.Olyan ismerős volt.Háttal állt nekem és "Ő"-t csókolgatta.Amikor megfordultak akkor nem hittem a szememnek. Nem gondolkoztam tovább. Az órával a kezemben, léptem ki a szekrényből.
 A szekrény ajtó után a háló ajtaja csapódott a falnak, majd a lépcsőn zúgtam le, egészen ki az utcára. Még hallottam magam mögött a kiabálást.. A léptek zaját. Rohanni kezdtem.Csak rohantam olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam.Előnyben voltam így biztos voltam benne,hogy nem fog utolérni.
 Kwoniehoz rohantam vissza. A cuccomból sikerült egy órát elhoznom. Éljek én és a szerencsétlenségem. Nem is tűnt olyan hosszúnak az út.Pedig jó pár megállót futhattam.Az ajtóhoz értem,és akkor jutott eszembe,hogy vajon majd mit mondok Kwonienak. Végül csak berohantam és a kanapéra rogytam. Ahogy megéreztem magam alatt a puha párnét, végig futottak rajtam az emlékek. Az elmúlt félóra emlékei.
A következő pillanatban Ukwon már ott ült mellettem.
-Jól vagy?-kérdezte.
Lassan ránéztem.Szemeim megteltek könnyekkel.Tudtam...itt az idő hogy elmondjak neki MINDENT.Kérdőn meredt rám, beszédre nyitottam a szám. Egy ideig csak tátogattam.. Nem tudtam belekezdeni.A könnycseppek sorban egymás után gördültek le arcomon.De Kwonie továbbra is kérdőn nézett rám. eszembe jutott, hogy talán.. Nem.. Kéne beszélnem. De végig gondolva, nem lenne célravezető. Belekezdtem.
 -Mindent tudni akarsz?-kérdeztem még mindig vonakodva attól,hogy elmondjam.Lassan bólintott egyet.
-Mi történt az előtt,hogy megtaláltalak a parkban?-és akkor elmeséltem neki.. a lényeget.
- Aztán.. Egyszer csak elküldött. Se szó se beszéd, azt mondta vége...El kell mennem.
Kwonie értetlenül bámult rám.
 - A TE BARÁTOD KOMOLYAN KWON JI YONG VOLT?!

Kwon JiYong

Csak Stepheniere tudtam gondolni.Ez hogy lehet?Kérdeztem csupán csak magamtól miközben egy ismeretlen lányt csókoltam.Bűntudat támadt bennem.Én még szeretem.És most csak próbálom elfelejteni...ÍGY.Remek. Igazán remek. A lány száján valami szőlő zsír féle lehetett. Fura íze volt. De nem számított... A filmekben ez remek módszer. A nagy G.DRagonnak miért ne jöhetne be?
Elvigyorodtam. A lépcsőn vezettem fel a nőt.Felértünk a szobába. Valószínűleg nagy volt a légmozgás mikor a szobába libbentünk. A szekrény résnyire nyitódott. Én láthattam, a nő nem láthatta. Majd kivágódott a szekrény ajtaja. És egy lány rohant ki. Steph régi óráját szorongatva. Először azt hittem egy őrült fan.. De.. Ez Steph volt. A felismerés elsőre nem ütött meg.Aztán észbe kaptam.A lányt szó szerint lelöktem magamról és ott hagytam úgy ahogy volt.Még életemben nem rohantam le úgy a lécsőn mint ma.Magamat sem értettem. Én vagyok a... szakma BAD BOY-a.. Nekem nem szabad elgyengülnöm. De nem érdekelt. Ahogy leértem a résnyire nyitott ajtón is kirontottam.
 - STEEEPH!
Üvöltésemet a ködös hajnal nyelte el. Felsóhajtottam. Végülis... Mindegy.Mikor visszaértem a lány ott ült az ágyon.Amikor beértem felpattant és úgy nézett rám mintha világra szóló bűnt követtem volna el.
-Az előbbit miért kellet??-szólalt meg a lány,durcásan.
-HÚZ EL.-üvöltöttem rá.Most pont arra nem volt szükségem,hogy egy lány nyafogjon nekem. 
A lány nem rémült meg csak vállat vont. Kisétált. AZ ajtó szörnyen hangosan csapódott be. Megremegtem.
- A. Rohadt...Élet. - Felsóhajtottam arcomat  a kezembe temettem.
 - Fene. A fene! - öklöm az ágy támlájának csapódott