5. I Remember~

Kwon JiYong

"Itt bent ülök és nézek ki a fejemből miközben szakad a hó. És nem tudom,hogy hol van Steph. 

Kissé ideges vagyok.Ilyen még soha nem volt. Steph nincs itt és én egyedül vagyok. Ő hozta el a megnyugvást számomra. Régen. Mikor minden rendben volt. régen- Mikor még nem voltam gyakornok a YG-nél. Mikor nem rohanásból állt az életem, hanem Stephből. Most azt sem tudom, hogy hol áll a fejem. Hol ide hívnak- hol oda... és én csak megyek, mert ezt kell tennem. Akár egy robot. 

Talán gondolkozás helyett ki kellene használnom az időmet, aludnom kéne.. Persze ezt én csak feltételezem. Nem tudhatom Főnök Hyungnak mikor támad kedve hajnalok- hajnalán esetleg felhívnia. Felsóhajtottam és lefeküdtem a kanapéra.  Lassan lecsuktam szemeimet. Nem is tudom már,hogy mikor volt olyan, hogy  teljesen pihenhettem magam. Most olyan egyszerűnek tűnt,és csak egy karnyújtásnyira volt tőlem az álmok csodálatos világa. Csak annyit kellett tennem,hogy belépek oda.

Felsóhajtottam. Pár perc hánykolódás után sikerült megtalálnom a megfelelő pózt. Vergődtem még egy picit majd sikeresen elaludtam.

Alig telt el néhány másodperc-legalábbis én így éreztem.

Az ajtó nagy csattanással zárult be. Azonnal felpattantam,és egy dühös lánnyal találtam szemben magam. Szemében ott csillogott minden a megbántottság, a düh, a szeretet és a szomorúság. Nem tudtam, hirtelen mit mondjak neki, ezért inkább odamentem hozzá és megöleltem. -Legalábbis csak akartam. Ellépett mellőlem és ledobta táskáját a földre, majd leült az egyik székre.

A lány fújtatva nézett rám. Felállt és hozzám lépett, mélyen a szemembe nézett- kérdőn. Egy ideig álltam a tekintetét de nem bírtam sokáig.

- Kwon Ji Yong...- Szólalt meg halkan, hangja remegett.- Megbeszéltük, hogy eljössz értem. Szakad a hó. Ha kinézel már legalább fél méter feltornyosult az utcákon. Mínusz huszonegy fok van. Megbeszéltük JiYong..!

- Mondtam, hogy benn kell maradnom! Nem csak az fontos, hogy te és a legjobb barátnőd moziba menjetek, hanem az én karrierem is!- Sosem szerettem vele kiabálni de egyszerűen nem értette meg.. nekem fontos, hogy gyakornok vagyok a YG-nél. Az is fontos amit én akarok. Nem csak Ő, és a dolgai. 

- Kwon Ji Yong...! A mondandódnak SEMMI köze a jelen helyzethez. Azt mondtad kijössz!  Halálra fagytam. Az egyik teherautó az összes latyakot rám csapatta mikor kétszázhússzal száguldozott előttem. Mindez nem történik meg ha kijössz!

- Steph. Nagyon jól figyelj arra amit mondok. Mert csak egyszer mondom el. Figyelsz.?

- Figyelek Kwon Ji Yong- Merőn a szemembe nézett. Várta a mondandóm a tipikus "Ha. Valami. Olyat. Mondasz. Ami. Sérti. A. Becsületem. Véged."- nézéssel.

- A nőnek mindig igaza van. De nem.. Jelen helyzetben sajnos nem. Nem-neked-van-igazad-Steph. Mert nekem bent-kellett-maradnom. Nem azért nem hoztalak el mert egy rohadék vagyok. Hanem mert benn tartottak. Ezt értsd meg!

Pillantását elkapta. Nem nézett a szemembe, ez aggasztott. Igazából sajnáltam... biztos nagyon sokat sétálhatott, arca is teljesen kipirult.Fontos a munkám?- igen fontos...de Steph fontosabb nekem? Most először gondolkodtam el ezen. Eddig soha nem kérdőjeleztem meg azt, hogy fontos-e nekem. Persze fontos nekem. de a munkám...nekem ez az életem..!

Karba tettem kezemet, vártam, hogy megszólaljon. 

De nem tette.Csak nézte a földet. Ebben a pillanatban nem tudtam,hogy mit tegyek. Hirtelen felnézett. Szeme könnyektől csillogott.

- Mostanában úgy érzem, hogy elhanyagolsz... Lehet, hogy hülyeségnek hangzik... de olyan mintha fontosabb lenne nálam a munkád..- A könnyek most már patakként hullottak szeméből. Karomat lassan leengedtem combom mellé. Szóval érzi... érzi, hogy kezd fontosabb lenni a munkám.

A szemébe néztem és átöleltem. 

- Ne sírj kérlek. Steph. - Ruhám ujjával törölgettem szemét és arcát..- Baboya.. Fontos vagy. A munkám nem fontosabb nálad. - Megpusziltam a fejét. Szemem lassan megtelt forró könnyekkel amiket lenyeltem.- Steph. hagyd abba kérlek. Ne haragudj. Legközelebb ki megyek érted. Csak kérlek.. Ne sírj. Nem jó így látni. Babo... Ne sírj...!

Step a mellkasomhoz fúrta fejét és nagy szemekkel rám pislogott. Szerintem semmit sem fogott fel abból amit mondtam, csak hogy le "babo"-ztam.

- Kwon Ji Yong te gonosz vagy- suttogta majd ágaskodva puszit nyomott a számra.

Majd eltolt magától és mélyen a szemembe nézett. Eltelt így néhány perc ,kissé kezdett kínos lenni ahogy az arcomat fürkészi.

-Mi az?? -kérdeztem értetlenül.
-Én szeretlek.- mondta nagyon lassan. -De nagyon- eltűnt szemem elől és csak azt hallottam ahogy kacagva befut valamelyik szobába.

Elmosolyodtam. 
A telefonom villogva játszotta az egyik Shinwa számot. Hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasomból és felvettem a villódzó készüléket. 
- Kwon Ji Yong, mit tehetek önért?- szóltam bele nagylelkűen.

 -Most azonnal gyere ide-hallottam az ellentmondást nem tűrő hangot.
Persze most kell telefonálni A főnők Hyungnak. Pont most amikor...amikor végre együtt lehettünk volna. Nem tudtam hirtelen,hogy mit tegyek. Ott álltam két ember között. Mindketten a jövőmet jelentették. Hosszan hallgattam a telefonba, a vonal túlsó felén már ideges sóhajok hagyták el hívóm száját. Aztán rájöttem,hogy telefonbeszélgetésemnek tanúja is van, Stephenie ott állt az ajtófélfának támaszkodva és várta válaszomat. A túloldalon dühösen sóhajtozott a főnököm. Steph maró szemekkel bámult rám. 
- Hyung... Ma sokáig voltam benn ha lehet, ma este itthon maradnék. Holnap bemegyek.. Kérlek Hyung.
Steph sugárzó mosolyát kaptam válaszként. Nem is vártam meg, hogy a túloldalon választ kapjak a telefont letettem. Ebből még baj lesz...
Felugrottam a kanapéról és Stephez szaladtam volna ha Ő nem fut el. Belemegyek a játékba. Egyszerű lesz...az ilyen játékokban mindig is jó voltam.Főleg ha Stephel játszottam. Steph után rohantam. Aki mire odaértem a földön fetrengett síp csontját szorongatva. Nevetve mellé rogytam.
- Mi történt Kicsim?- Az ölembe húztam és ránéztem.
- Elestem a saját lábamban.- grimaszolt.
- Akkor győztem igaz?- vigyorogtam rá.
A telefonom ismét megszólalt. Vetett rám egy aggódó pillantást. Ránéztem a kijelzőre. Muszáj volt felvennem...de Steph miatt nem akartam. Olyan jól szórakozunk most. Idejét sem tudom annak, hogy mikor volt ilyen utoljára. Pedig együtt éltünk, de csak reggel láttam amikor reggelit készített nekem és esténként pedig arra értem haza,hogy már alszik. De láttam Hyung arcát amint a halvány rózsaszín árnyalatból hirtelen sötét vörösre vált. A telefon is egy fokkal rémisztőbben kezdett dühöngeni.
Steph az arcomat kémlelte.
- Vedd csak fel. A végén még kirúgnak. Lassan kikászálódott kezeim közül és besétált a hálóba. Én csak néztem. Amikor beért a hálóba még vetett hátra még egy pillantást, majd becsukta az ajtót. Kezemben a telefon csak rezgett, megállás nélkül. Megnyomtam a fogadás gombot, és lassan fülemhez emeltem a készüléket.
- MOST AZONNAL TOLD IDE A KÉPED VAGY ESKÜSZÖM NEKED NEM KAPSZ EGY ÉVIG FIZETÉST!- kiabáltak a vonal túloldalán. -Azonnal-mondtam szinte világra szóló unalommal a hangomban...vagy szomorúság volt?
Lassan benyitottam a hálószobába és megláttam Stphet amint édesen szuszog. Még szerencse, hogy kimerült most magyarázkodnom kéne. Visszacsuktam az ajtót majd gyorsan kiszaladtam a cipőmért és a kabátomért. Minél gyorsan annál jobb.

(***)

Steph mellettem feküdt az ágyon. A haját simogattam.
- Szeretlek.- motyogtam a  hajába.
- Én is szeretlek.. - válaszolt fáradtan.
Felültem és felkeltem mellőle, felvettem a ruhám ő csak kérdőn nézett rám.
- Sikerült. Debütálni fogok én meg pár srác. Végre sikerült.-Nem mosolyogtam. Ez talán megzavarta.
- Oppa!- mosolygott- De hát ez remek.- Felállt és magához ölelt. Én csak lehámoztam magamról a kezét.
- Steph.. Nekem ez fontos. És ezt a kettőt együtt nem lehet. Sajnálom.- Hátat fordítottam és kisétáltam az ajtón.
 -Hogy.....mi?- a mondat végére a hangja az egekben volt. Ideges. Most nagyon ideges. De nem tehettem mást. Fájt... Nekem is nagyon fájt. Emlékszem a múltban még együtt képzeltük el a jövőnket. Már az ajtóhoz mentem amikor hirtelen visszarántott és kérdőn nézett rám.
-Te most szakítasz velem??-kiabálta. -Azok után amin keresztül mentünk? Már két éve együtt élünk. Két éve-ismételte el még egyszer.

- Steph. Ha nem érted meg az a te bajod. Igen szakítunk.- Az arcomon semmi nem látszott. Kiléptem az ajtón. Igazából nagyon fájt. De aláírtam a szerződést hivatalosan is tagja vagyok a BigBang-nek. Ennyi. Ha akarnék sem maradhatnék Stephel. Talán már nem is akarok.
Fontosabb most az Én jövőm. Steph mellett mi lehetne belőlem?.. Semmi.
De mégis. AZ összes létező Világ összeomlott bennem. De talán ezzel a munkával, a BigBang leadere-ként újra építhetem az összes most lerombolt Világot. Talán. Erősebbre. Jobbra.
Steph egy szál pizsamában jött ki utánam a folyosóra. Tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű.
-Nem.....nem...én nem bírnám ki nélküled. Én....Én SZERETLEK.- mondta szinte már üvöltve.
 Megfogtam a karját és visszaráncigáltam a lakásba.
-Ne üvölts-mondtam hihetetlen nyugalommal. -Meg KELL értened....szakítanunk KELL.
Láttam szemében,hogy most omlik benne össze az a világ amit 3 éve építgetünk.
- Steph. Elmentem. Mert.. Már nem szeretlek- Tökéletesen cáfoltam magamra. Alig öt perce hangzott el a számból a szó "Szeretlek" ami igaz is volt. 
Steph lefagyott. Én kihasználtam az időt és elrohantam. Taxiba szálltam és meg sem álltam az Ent.ig."

4. Oppa You're Bad, Bad Boy~

Stephenie 

Felültem az ágyban,és úgy éreztem,hogy minden porcikám sajog.Hirtelen fejembe nyílalt a fájdalom. UKwon nem volt a házban. Már vagy még az mindegy. De nekem...El. Kell. Mennem. Nem hosszú időre.. Csak.. A... Volt közös lakásunkhoz. "Vele". A cuccaimért... Az emlékekért...
Lassan kikeltem az ágyból,ügyelve arra,hogy nehogy elessek.A földet fürkésztem.Konkrétan sötétben tapogatóztam.De persze annak a szekrénynek ott kellett lennie amit a sötétben nem vettem észre.Sikeresen neki is mentem.Fájó homlokomat tapogattam, majd az ajtót is lefejeltem, de homlokomra tapasztott kezem némileg felfogta az ütközés erejét. A kilincs megtalálása után kiléptem a szobából. Ugyan olyan sötétség, majd hirtelen felgyulladt a mozgás érzékelő lámpa.A szívbaj jött rám amikor megláttam a piros fényt mellyel a lámpa felgyulladt.Hátraugrottam.Ennek az lett a következménye,hogy neki mentem az egyik virágnak...ami igen nagy volt,és arról ne is beszéljünk hogy amikor rám borult úgy éreztem mintha csápok tapogatnának.A növény nagy levelei rám ragadtak- Mint valami polip- grimaszoltam és a virágföldet néztem.A virág amilyen hatalmas olyan nehéz volt.Megemeltem és félretoltam. Hangosan felsóhajtottam, majd lementem az ajtóhoz és gyorsan becsuktam magam után. Majd visszaszaladtam egy cipőért és egy kabátért...
A nagy sietségben,amikor kiértem észre sem vettem hogy egy befagyott pocsolyára léptem...a lábam alól eltűnt a talaj és a következő pillanatban a földön találtam magam.Vajon mikor lettem ilyen ügyetlen?-suttogtam magamnak.Lassan felálltam, a cipőmet néztem.Ha jól emlékszem "Nála" is van még egy cipőm...
Elindultam a buszmegálló felé.Szerencsémre éppen jött az a busz ami nekem kellett.Kinyílt az ajtó,én már léptem is fel az első lépcsőre amikor hallottam,hogy mögöttem csukódik az ajtó...pánikba estem... gyorsan beljebb léptem.Már azt hittem,hogy odacsuk.Az emberek akik a buszon ültek furcsállották reakciómat.Elég fura képet vághattam.De igazából legbelül is azt éreztem,hogy most semmi sincsen rendbe körülöttem.Valószínűleg átvertek, vagy én saját magam, mert mikor újra körül néztem egy gyanús nagyi méregetett csak... Felsóhajtottam. A busz mire megnyugodtam fékezett, a kapaszkodót sajnos nem sikerült elkapni.. Pech sorozat...Utolsó mentsváram egy mellettem álló fiú volt.Szerencsére még épphogy eltudtam kapni a karját nehogy a földön végezzem ISMÉT.
-Bocsánat,ne haragudj én....-aztán elhallgattam mert a fiú igen csúnyán nézett rám.Most már biztosan azt hiszik hogy megőrültem...
Lehuppantam egy székre és egész úton fel sem néztem. Mikor elértem a megfelelő megállót még száraz cipőmmel beleléptem a majd tíz centiméter mély pocsolyába.
Felsóhajtottam, halk szitkokat kántálva indultam el a még harmatos fűben a hatalmas épülethez. Ami a... volt...barátom.. és az én.. közös lakásunk.. VOLT. Mi előtt beléptem volna, ellenőriztem, hogy nincs-e senki otthon. Lekaptam szanaszét ázott csukámat, majd az ajtó elé léptem, ázott zokniban.
Elővettem zsebemből az ajtó kulcsát.Lassan emeltem kezem a zár felé.Közben ezer dolog futott át az agyamon.Egyik nap amikor jöttem haza már késő este volt.Pont ugyan ezt a mozdulatsort csináltam végig amikor valaki megölelt hátulról.Azt hittem,hogy ott halok meg annyira megijedtem.A fülemhez hajolt és azt mondta: -Csak nem megijedtél?-mondta mosolyogva...
Tudtam,hogy az emlékek amik felvillannak fájni fognak.De hogy ennyire arra nem számítottam.Vettem egy nagy levegőt és a zárba raktam a kulcsot majd elfordítottam.Beléptem a házba és elakadt a lélegzetem. Az Ő illata csapott meg az összes közös emlékünk. Áu...Minden ugyan úgy nézett ki mint amikor eljöttem.
Rendben volt minden....De vajon "Ő" is rendben van??Vajon miért is érdekel engem? Fogadni mernék őt sem érdekli mi van velem.. Hát akkor? Megráztam a fejem és elindultam fölfelé a lépcsőn. A holmimért jöttem. Nem sírni.Már az első fordulónál tartottam amikor hirtelen motoszkálást hallottam a bejárati ajtó felől.
Lépteimet felgyorsítottam és próbáltam arra összpontosítani,hogy most ne essek el a saját lábamban.Mikor felértem pont akkor nyílt ki az ajtó.Hátra sem néztem úgy szaladtam be egykori "hálószobánkba".
Körül néztem. Megláttam a kedvenc ébresztőórám... Összeszorult a szívem. Igen ilyenem van nekem... "Ő" Is használta.. Úgy tűnik. Felkaptam és a ruhás szekrénybe zárkóztam. A lépcsőn egyre közeledtek a léptek... Az Ő hangja.. És egy női hang.. A szívem ismét összeszorult. A női hang miatt, és mert az"Ő" ruhái közt voltam résnyire hagytam a szekrényajtót,hogy levegőt azért kapjak.A hangok egyre erősebbek voltak.Csukott szemmel vártam....Az ajtó neki csapódott a falnak.Kinyitottam szemeimet és kilestem az apró résen."Ő" meg egy lány jött be.Olyan ismerős volt.Háttal állt nekem és "Ő"-t csókolgatta.Amikor megfordultak akkor nem hittem a szememnek. Nem gondolkoztam tovább. Az órával a kezemben, léptem ki a szekrényből.
 A szekrény ajtó után a háló ajtaja csapódott a falnak, majd a lépcsőn zúgtam le, egészen ki az utcára. Még hallottam magam mögött a kiabálást.. A léptek zaját. Rohanni kezdtem.Csak rohantam olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam.Előnyben voltam így biztos voltam benne,hogy nem fog utolérni.
 Kwoniehoz rohantam vissza. A cuccomból sikerült egy órát elhoznom. Éljek én és a szerencsétlenségem. Nem is tűnt olyan hosszúnak az út.Pedig jó pár megállót futhattam.Az ajtóhoz értem,és akkor jutott eszembe,hogy vajon majd mit mondok Kwonienak. Végül csak berohantam és a kanapéra rogytam. Ahogy megéreztem magam alatt a puha párnét, végig futottak rajtam az emlékek. Az elmúlt félóra emlékei.
A következő pillanatban Ukwon már ott ült mellettem.
-Jól vagy?-kérdezte.
Lassan ránéztem.Szemeim megteltek könnyekkel.Tudtam...itt az idő hogy elmondjak neki MINDENT.Kérdőn meredt rám, beszédre nyitottam a szám. Egy ideig csak tátogattam.. Nem tudtam belekezdeni.A könnycseppek sorban egymás után gördültek le arcomon.De Kwonie továbbra is kérdőn nézett rám. eszembe jutott, hogy talán.. Nem.. Kéne beszélnem. De végig gondolva, nem lenne célravezető. Belekezdtem.
 -Mindent tudni akarsz?-kérdeztem még mindig vonakodva attól,hogy elmondjam.Lassan bólintott egyet.
-Mi történt az előtt,hogy megtaláltalak a parkban?-és akkor elmeséltem neki.. a lényeget.
- Aztán.. Egyszer csak elküldött. Se szó se beszéd, azt mondta vége...El kell mennem.
Kwonie értetlenül bámult rám.
 - A TE BARÁTOD KOMOLYAN KWON JI YONG VOLT?!

Kwon JiYong

Csak Stepheniere tudtam gondolni.Ez hogy lehet?Kérdeztem csupán csak magamtól miközben egy ismeretlen lányt csókoltam.Bűntudat támadt bennem.Én még szeretem.És most csak próbálom elfelejteni...ÍGY.Remek. Igazán remek. A lány száján valami szőlő zsír féle lehetett. Fura íze volt. De nem számított... A filmekben ez remek módszer. A nagy G.DRagonnak miért ne jöhetne be?
Elvigyorodtam. A lépcsőn vezettem fel a nőt.Felértünk a szobába. Valószínűleg nagy volt a légmozgás mikor a szobába libbentünk. A szekrény résnyire nyitódott. Én láthattam, a nő nem láthatta. Majd kivágódott a szekrény ajtaja. És egy lány rohant ki. Steph régi óráját szorongatva. Először azt hittem egy őrült fan.. De.. Ez Steph volt. A felismerés elsőre nem ütött meg.Aztán észbe kaptam.A lányt szó szerint lelöktem magamról és ott hagytam úgy ahogy volt.Még életemben nem rohantam le úgy a lécsőn mint ma.Magamat sem értettem. Én vagyok a... szakma BAD BOY-a.. Nekem nem szabad elgyengülnöm. De nem érdekelt. Ahogy leértem a résnyire nyitott ajtón is kirontottam.
 - STEEEPH!
Üvöltésemet a ködös hajnal nyelte el. Felsóhajtottam. Végülis... Mindegy.Mikor visszaértem a lány ott ült az ágyon.Amikor beértem felpattant és úgy nézett rám mintha világra szóló bűnt követtem volna el.
-Az előbbit miért kellet??-szólalt meg a lány,durcásan.
-HÚZ EL.-üvöltöttem rá.Most pont arra nem volt szükségem,hogy egy lány nyafogjon nekem. 
A lány nem rémült meg csak vállat vont. Kisétált. AZ ajtó szörnyen hangosan csapódott be. Megremegtem.
- A. Rohadt...Élet. - Felsóhajtottam arcomat  a kezembe temettem.
 - Fene. A fene! - öklöm az ágy támlájának csapódott

3. Tévedések~

Ukwon 

Amikor Steph azt mondta,hogy szeret...nem hittem a fülemnek ledermedtem,azt hittem,hogy rosszul hallok.
Hogy most mit érzek?
Magam sem tudom,hisz olyan hirtelen jött.Biztos csak kicsúszott a száján.
De miért akarom magamat meggyőzni,hogy Steph nem gondolta komolyan???
Ezer kérdés kavarog most bennem,és egyikre sem fogok választ kapni.Pedig ezeket a kérdéseket nekem kellene megválaszolnom.Ezen gondolkoztam egész este,míg a mellkasomon fekvő Steph hátát simogattam,hogy megnyugodjon és ügyeltem a légzésemre,hisz mellette...lehetetlen kontrollálnom az érzéseimet,tetteimet és gondolataimat.
Próbáltam ébren maradni,nem akartam,hogy elnyomjon az álom.
Minden pillanat amit vele töltöttem csodálatos volt.Időérzékem nem veszett el,tudtam hogy hamarosan reggel lesz és véget ér ez az egész.Legbelül féltem,féltem,hogy mostantól nem fog úgyan úgy viselkedni velem mint régen.Belegondolva régen mennyire tettszett volna ez a helyzett,hogy mellettem fekszik.Talán én lennék most a világ legboldogabb embere ha legbelül nem gyötörnének kétségek.Aztán lassan gondolatmenetem megszakadt és bekövetkezett amit nem akartam...   

Stephenie

Az este ködös,azt tudom,hogy szörnyű rémálmok gyötörtek.Felültem az ágyban bár kissé megszédültem.Mozgolódást észleltem magam mellett.Éppen Kwonie fordult át a hasára.Biztos elég kényelmetlen lehetett neki egész este a hátán feküdni.Halványan elmosolyodtam.Olyan édes.

De nem maradhatok itt.El kell mennem.

Gyorsan felvettem a saját ruháimat,mivel még mindig Kwonie ruhájában díszelegtem.

Halkan kinyitottam az ajtót és kisurrantam.Kiérve az utcára majd megfagytam.

Egész nap csak bolyongtam céltalanul.

Majd este felé  azon az utcán amin sétáltam nagy tömeget láttam meg.Gyönyörűen fel volt díszítve a belváros egy kis zuga??Nem tudtam,hogy hol vagyok.Miközben az emberek felé haladtam,rájöttem,hogy nincs semmim..Mindenem nála volt.De még nem volt annyi erőm,hogy oda menjek.Hogy újra a szemébe nézzek.Tudtam,hogyha újra ott leszek feltörnek azok az érzések amiket akkor éreztem és feltörnek azok a jelenetek emlékkép formájába ami ott történt,amit mondott.Féltem.

Miközben sétáltam boldog embereket láttam.Mosolyogtak.Nevettek.Ezekben a dolgokban most éppen nem voltam toppon.Kis bódék mellett haladtam el,melyek tele voltak apró kis tárgyakkal.El is feledkeztem arról,hogy karácsony van.Arra lettem figyelmes,hogy valaki megállít.

-Látom egy kicsit átfagyott-mondta mosolyogva egy igen kedves arcú nő.

-Hát igen.Az egyszer biztos,hogy melegem nincsen.-próbáltam viszonozni mosolyát de nem igazán sikerült.

-Igyon egy forró teát,akkor sokkal jobb lesz.-mutatott a háta mögött lévő kis tartályra,melynél valószínűleg  a társa állt és osztogatta a teát.

-Tudja nekem most,nincsen...-kezdtem volna bele mondandómba,de félbeszakított.

-Nem számít-mosolygott bele a mondatába-tekintsd ajándéknak.-majd felém nyújtott egy műanyag poharat.

-Nagyon köszönöm-mondtam,de a mosolyom már szívből jött és igazi volt.

A kedvessége és jótékonysága megérintett és melegséggel töltött el.

Elkezdtem teámat szürcsölni.Finom volt.Eddig nem is jutott eszembe,hogy 2 napja nem ettem semmit.

Hangosan megkorduló hasam ezt be is igazolta.

Lassan sétáltam, s közben a tea teljesen átmelegített.Már a bódék kígyózó sorának végéhez értem,eszembe jut,hogy mivel egész nap csak kóvályogtam,most konkrétan azt sem tudom,hogy hol vagyok.

A meleg tea mintha pillanatok alatt hideg jeges moslékká változott volna a gyomromban.

 Majdnem kiadtam a bevitt folyadékot. Fura érzés kerített hatalmába. Kivert a hideg verejték. 

Követtek? Követtek. Egyértelmű volt. Ha magam mögé nézetem rossz külsejű fenegyerekek, tekintettek lehetetlennek tűnő irányokba. Az egyik későn kapta el a tekintetét, mikor sikerült neki, megbámult egy kopasz fát.Felgyorsítottam lépteimet.

Mikor újból hátra tekintettem a vállam felett, a srácok még mindig a nyomomban voltak. A dagadtabbik erősen zihált. Ilyen gyors lennék?Már rég elhagytam az árusokat.Vaksötétben tapogatóztam szó szerint.

Ezért nem csoda,hogy a nagy sietségben megbotlottam.Nem tudtam semmibe se kapaszkodni.
Rám tört a pánik méghozzá lecsapott rám...ott feküdtem a földön és nem tudtam megmozdulni.

A testemet szinte lehetetlen volt mozgásra bírni. Pár másodperc múlva át is fagytam tökéletesen, a hideg aszfalt miatt. Hallottam a lépéseket.!"Buddha legyen kegyes! Buddha legyen kegyes! Éljem túl! Buddha kegyes! Buddha! Allah, legyen kegyes, Zeusz... Az istenek...Vagy...SpongeBob..akárki"!-Gondolataim kezdtek eltérni az általánosan "normális"-nak nevezettől.
A hat fenegyerek (számolgatni is jutott idő) vészesen lassan közeledtek... Valószínűleg, egy bolt hátsó raktár részénél lehettünk, lámpa gyulladt, megláttam az arcukat.
Szemem elkerekedett. Sosem láttam őket, de fizimiskájuk hátborzongató volt. Fejük össze szabdalva. Az egyiknek valami rúd volt a kezében.. EGY VAS RÚD?!Egyenesen felém jött.Szemében láttam,hogy bármikor képes lenne ölni.Teljesen úgy nézett ki mint egy agymosott idióta...aki egy bizonyos ember parancsára bármit megtenne.A többi öt kissé lemaradva félénkebben közeledett. persze azok is élvezték a helyzetet. Engem egy fél ember is ki tudna készíteni... Jelen állapotomban. A félelem mégis győzedelmeskedett, lábamat megmozdítva, a falnak toltam magam. Szorosan neki simultam.
A kis csapat felröhögött. Egyiknek sem volt szép ne vetése. Inkább lovak nyihogására hasonlított..
- Nyuhahaha, nyihaa! Menekülni akar! Hát nem édes?      
- Nyiha haha! Nyuhiha! Min Ah most megfizet tetteiért? He? Úgy van.- Vigyorgott.
- Min..Ah..?- emeltem fel a fejem.
- Min Ah a neved nem de babám?-simított végig az arcomon még mindig a csövet lóbálva
- A főnök erősebbnek mondott el.. De hát ez van. Gondolom megijedtél.
- Félre értés történhetett.. Én.. Nem..-Hirtelen akkora pofont adott,hogy a fejem neki koccant az épület falának.Érzem,hogy most fogok elszakadni a valóságtól.Egyetlen kis darabka tart még itt.Tudtam nem veszíthetem el az eszméletemet,mert...
Szememből könnyek törtek fel.Éreztem ahogy az az utolsó kis darabka is leszakad.Most már tudtam,innen nincs menekvés.Elveszett minden reményem. És a világ elsötétült.A hangokat ugyan még hallottam, hogy hogyan veszekednek azon,hogy én élve kellek annak a bizonyos embernek,mert ő akar megölni.
Mikor ismét kinyitottam a szemem, talán pár pillanattal később már nem éreztem a fémest ízt a számban, ami a pofon után ott motoszkált. Megtapogattam nyelvemmel a szájfalam. A hirtelen "mozgásra" belém nyilat a fájdalom. És a vér íze. Mégis csak fáj... 
A fejem, és a gyomrom. De abban biztos voltam, hogy már melegebb helyen vagyok mint eddig...
 És, hogy nincs rajtam a kabát. Elraboltak?
Motoszkálást hallottam jobb felől. Szemem összeszorítottam és ismét imádkozni kezdtem..
- Steph..? Ébren vagy?- Hallottam meg egy ismerős hangot. YooKwon. Megmozdultam volna...
 És a hangsúly a volna szón van. Nem tudtam. A sokk miatt.Ott ült az ágy mellett.Szemében aggódást véltem felfedezni.
-Kwonie,hogy kerültem ide??-kérdeztem alig hallhatóan.Torkomat száraznak éreztem.
- Ne haragudj, hogy később értem oda... Egész nap kerestelek.. Basszus.. Akkora szerencse, hogy megtaláltalak...- sóhajtott fel.
 -Mondd miért mentél el?-kérdezte.
Láttam rajta,hogy egész nap kint volt a hideg levegőn.Olyan fáradtnak látszott.És ezt mind miattam.Ennek hatására olyan érzések törtek fel amiket nagyon régen éreztem.Amikor napi rendszerességgel találkoztunk és csak ő volt számomra.Én mindent elmondhattam neki.És én beleszerettem.Semmire sem vágytam jobban mint rá.De elment és így minden véget ért. És jött "Ő". 
Aki nem Kwonie volt, de majdnem annyira foglalkozott velem mint YooKwon.
 Talán jobban... Nem tudhatom. És ő is elment. De Kwonie itt van. Változatlanul.
Én akarom őt.Azt akarom,hogy az enyém legyen.Én akarom őt.Hajtogattam magamban. 
Mindent elfelejtettem ami a múltban történt.Csak erre a pillanatra akartam koncentrálni.
Ha mellettem van úgy érzem,hogy csak mi vagyunk.
Aztán eszembe jutott "Ő".
Az lehetséges,hogy két embert szeressek egyszerre és ennyire???
Kwonie-nak el kellett akkoriban mennie...nem önként hagyott el.Győzködtem magam.Ő meg...elküldött.Eközben ráeszméltem,hogy még nem válaszoltam a kérdésére.
- El.. kellett... Mennem. Nekem...-próbáltam válaszolni.
Hisz én sem tudtam,hogy miért mentem el.

2. Ukwon~

Ukwon 

Setph nem ismert meg. Felhúztam. Arcunk elég közel került.. Nagyot nyeltem.Megismert. És zavarba jött..Szeme vörös volt. Megsimogattam az arcát.
 -Minden rendben van? -Aggódva figyeltem reakcióját.
- Kwonie?? Én...én...-szipogott. 
Magamhoz öleltem. - Mi történt? Baj..?
 -Nem én csak...csak kijöttem levegőzni...- hagyta abba, majd vett egy nagy levegőt és átölelt.
-Annyira hiányoztál!!-suttogta a fülembe.Átkaroltam.
 - Ezért nem sírtál volna ennyire... Mi történt?- Továbbra is öleltem
- Meg fogsz fázni!!
 -Nem számít...most itt vagy és ez a lényeg.Mesélj valamit!-terelte el a szót.
 Szomorúan hallgattam. 
 - Steph.. Mond el mi történt... Gyere fel hozzám. Átfagytál.
-Én annyira sajnálom...én...én nem akarok erről beszélni...nem tudok...-gördült le néhány könnycsepp az arcán.Elszomorodtam. Nem mondja el...
-Menjünk..

Haza értünk. 
- Steph...Jó lenne ha lezuhanyoznál. átfagytál. Veszek elő neked ruhát. Elmosolyodtam. 
 -Igen az jól esne.....köszönöm.Szép a lakásod.-mosolyodott el halványan. Elvigyorodtam.
 -Első ajtó jobbra.
Jól esett újra látni... Olyan szép... Csak.. nem mondja el mi baja.
.- Elgondolkodva szedtem elő a ruhákat. Csendesen vártam a fürdő előtt. A ruhával a kezemben.Hirtelen kinyílt az ajtó és majdnem arcon csapott. Ekkor kijött rajta Steph egy szál törölközőben. Levegőt is alig kaptam. Sőt, kereken egy percre elfelejtettem mire való a tüdőm. -Itt..a...ruha... 
A kezébe nyomtam és vörös fejjel sétáltam a szobába.Pár perc múlva az én ruháimba öltözött Steph jött ki a fürdő ajtaján....nem tudtam hogy mit mondjak azok után ami az előbb történt.Csak... Néztem. Lefagytam. Vártam, hogy ő szólaljon meg.-Köszi a ruhákat...én ígérem holnapra összeszedem magam és már itt se leszek csak tudod...-kezdett arca eltorzulni...nem akartam hogy megint sírjon.Odaléptem és átöleltem. 
- Kérlek.. Ne..
Erősen szorítottam.Tétovázva, de visszaölelt...majd hirtelen kibontakozott ölelésemből és elfordult...mikor visszanézett rám szemei pirosak voltak. -Kérlek.. Ne.. ...Aludj.. Jobb lesz.
 -Igazad van-mosolyodott el alig láthatóan. 
-Hol tudnék aludni?-nézett rám kíváncsian.
 Elpirultam. - Az ágyon..
 Megnyalta száját és féloldalas mosolyra húzta....tetszett neki.
-Azon belül?
-Egy ágyam van, remélem nem baj. 
-Ó....majd alszok a földön... 
 - Igazán nem szeretném.. Aludj velem.-mosolyodtam el.Szájába harapott...látta, hogy nem tud arról meggyőzni hogy neki jó a földön is, ezért beadta a derekát.
-Rendben....ak..akkor veled alszom.-halkult el a mondat végére a hangja.
Ekkor rájöttem,hogy valami nagyon komoly baj van.Hozzáléptem és átkaroltam a derekát.  
- Kérlek.. Mondd el. Könyörgöm. 
A szemébe néztem. Könyörgőn.Fejét elfordította,hogy még véletlenül se tudjak a szemébe nézni.
-Kérlek most ne...én el fogom mondani...csak tudod Ő nagyon megbántott.....-csuklott el hanga a mondat végén.
-Menjünk aludni...kérlek... 
Csendben bólintottam. Úgy éreztem hosszú lesz az éjszakám.. Rossz volt így látni. Nagyon. Hátánál gyengéden tolva vezettem a szobába és betakartam.
 Nem akartam magára hagyni...így ott maradtam addig amíg el nem aludt.
 Megsimogattam a homlokát, kiléptem a szobából feltettem egy kevés teát. Miközben a tea főtt elgondolkoztam azon amit Steph mondott....Ő nagyon megbántotta...egy fiú?Talán bántotta? 
Abba maradt gondolataimban megjelenő képsor. 
Steph felsikoltott.Lefagytam végem volt. Steph sikolya a ház falait is rázta.  
Hirtelen a nevemet kiabálta.Ahogy csak tudtam a szobába futottam.Magammal szemben Stephenie olyan oldalát láttam amit még SOHA.
Félt és most csak én voltam ott neki.

Stephenie 

Álomképem megszakadt...felsikoltottam olyan hangosan,hogy abba még én is beleremegtem...megijedtem a könny mint a patak úgy kezdett el csorogni szememből.
Tudtam,hogy szükségem van valakire....
-Kwonie-kiabáltam nevét.
 A fiú mellettem termett és átölelte a vállam. 
- Mi történt? -hadarta ijedten. 
Nem válaszoltam semmit csak odabújtam hozzá...éreztem szívverését ,és ez megnyugtatott,próbáltam légzésem lelassítani, hogy igazodjon Kwonie szívveréséhez...szépen lassan lenyugodtam.
 Kwonie, felsóhajtott és a vállamat simogatta.Ha tehettem volna örökké így öleltem volna...hirtelen minden gondomat elfelejtettem és elvesztettem az irányítást agyam felett és olyat mondtam amit én sem értek.  
- Szeretlek Kwonie...
Átöleltem. Ő megmerevedett.Nem tudta,hogy mit mondjon... 
 A számhoz kaptam.
 - Kwon..Nem..úgy..értettem.
 Féltem, hisz nem akartam hamis érzelmeket táplálni felé...én Ő-t szeretem...de ő már nem szeret.
 Illetve.. Szeretem.. Csak.. mást is.. És..ő.. Lefagytam. Kwonie magához ölelt.
-Tudom...-mondta egy nagy sóhaj kiséretében.
Elengedett,megkerülte az ágyat és befeküdt a másik oldalra.
Ráfeküdtem mellkasára,hallottam szíve egyre gyorsabban ver.Talán..Szeret..Talán.
E kétségek közt hánykolódva aludtam el.

1. Prológus~

Stephenie 

Elvesztem.Összetörtem.
Nem tudom ,hogy mióta sétálok de azt tudom hogy amikor eljöttem világos volt.De már besötétedett. Az utat előttem a lámpák fénye világítja meg.Szinte mindenem átfagyott,de nem érdekel mert ez legalább enyhíti a fájdalmamat .Azt a fájdalmat amit Ő okozott.
Én megbíztam benne,mindent megosztottam vele,azért mert azt hittem szeret.
Belegondolva,hogy lehettem olyan ostoba ,hogy nem vettem észre ,hogy valami baj van velünk.
Megláttam egy egész aranyos kis helyet egy fa alatt,majd leültem a hóba.Fejemet neki támasztottam a fának.Könnyáztatta szememet becsuktam és szinte azonnal elaludtam.Tudtam,hogy nem kellett volna de szemem elfáradt a sok sírástól.Nem bírtam tovább,hagynom kellett,hogy az agyam kikapcsoljon.Ha csak egy kicsi időre is,de megnyugodtam.
Arra ébredtem,hogy valaki a nevemen szólít.
-Stephenie?-nézett rám kíváncsian egy fiú.
Olyan ismerős volt.De az agyam nem fogott fel semmit.Ezt gondolom ő is észrevette.Rám mosolygott és felém nyújtotta kezét.Mikor felhúzott kissé közelebb került hozzá az arcom mint kellett volna,s ekkor megéreztem az illatát.Ezer közül is tudtam volna,hogy kié ez az illat.